Öllös László

Öllös László
politológus, a Fórum Intézet elnöke

Dunaszerdahelyen érettségizett 1975-ben, 1983-ban tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–történelem szakán.

1983–1988-ban a Csemadok KB munkatársa, 1988–1990-ben a pozsonyi magyar gimnázium tanára volt. Az 1980-as években bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájába. 1989 novemberében egyik alapítója a Független Magyar Kezdeményezés mozgalomnak. 1994–1995-ben a budapesti Közép-európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén szerzett másoddiplomát politológiából. 1995–1996-ban a New York-i New School of Social Research ösztöndíjasa. 2004-ben politikai filozófiából PhD-fokozatot szerzett. 1996-tól a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Politológia és Európai Tanulmányok Tanszékének oktatója, 2004-től a komáromi Selye János Egyetem vendégelőadója. Alapításától 2011-ig tagja a Nemzeti Emlékezet Intézete Elnökségének. 1999–2005-ben a Fórum Társadalomtudományi Szemle első főszerkesztője, később a szerkesztőbizottság elnöke. Elsősorban a posztkommunista országok és az új közép-európai demokráciák politikai fejlődésével, az emberi és a kisebbségi jogok problémáival foglalkozik. 2005-től az MTA köztestületi tagja.